Megint Spanyolország. Volt egy társaság akivel jól összehaverkodtunk, persze ehhez is Tibi közvetlensége és az otthonról hozott fél liter pálesz kellett. Aztán leszakadtunk ettől a társaságtól, Tibi fájlalja a lábát, szokásos tünet ha valaki nem sportol rendszeresen, a több napos gyaloglás után bekopik a porc. Jó lenne utolérni az őrült spanyolokat, megnyomunk egy napot de az a porc csak rosszabb lesz. Tibi azt mondja Ő másnap nem tud sokat – se keveset - menni. Tanakodunk. Nála győz a józan ész, nálam a fanatizmus, Ő stoppolni fog én meg vállalom, hogy legyűrök 40 km-et és megbeszéljük, hogy hol találkozunk.
Aznap volt minden: nagy meleg, térdig érő patakon átgázolás, kos elől rohanás, eltévedés. Többször gondoltam arra, hogy Tibi 1 óra alatt leautózta az utat, az is lehet, hogy valami csaj vette fel. Talán már valami kocsmában ül vagy épp a szállás lépcsőjén cigizik. Elcsigázottan, megtörten vánszorgok be és Őt keresem, hogy elmeséljem neki a mai nagy halált. Nagyon keresni sem kellett, ott állt egy tucat ismeretlen és ismerős arc között, akik engem tapsoltak. Amíg gyűrtem a kilométereket, elmesélte mindenkinek akit ismert, hogy mekkora távot jövök ma, míg Ő inkább stoppolt. Meghatódtam-e fogadtatástól. Akkor talán nem mondtam, de itt az ideje: köszönöm!
http://www.stabfilm.hu/videos/62
